A dolgok bonyolultsága
Létezik egyetemes igazság? Ha igen, az mindenkinek ugyanazt jelenti. Azért egyetemes, mert olyan bonyolult, hogy leír mindent, és mindennek az ellenkezőjét, vagy megragadja minden létező lényegét, és egy egyszerű információt közöl róla?
Elemezzük saját életünket. Milyen sok hasonlóságot találunk mások életével! Túlcizellált érzelmeink alapját tekintve hány féle érzést ismerünk? Talán csak két félét. Vannak dolgok, amik vonzanak, vannak, amik taszítanak. Kapjuk az impulzusokat, és alkalmazkodunk, küzdünk a túlélésért, és közben vonzódunk azokhoz a dolgokhoz, amik ezt segítik, és taszítanak azok, amik ezt akadályozzák. Jogos felvetés lehet, hogy szeretjük a kihívásokat, így szerethetjük az akadályokat is. Erre egy nálam értelmesebb gondolkodó (Azt hiszem Freud) azt mondta, nem a feszültségmentességre, hanem a feszültségoldásra törekszünk, ezért maga a feszültségoldás a gyönyör. Ehhez feszültség kell, ami sokszor kellemetlen, mégis keressük, hogy feloldhassuk. Ez nem mond ellent előző okfejtésemnek! A tudatos akadálykeresés, lényegében felkészülés a váratlan akadályok leküzdésére, illetve annak próbája, hogy mire vagyunk képesek. Ha megtaláljuk a helyünket a világban, illetve megtanuljuk leküzdeni az akadályokat, az segíti a túlélést, ezért szeretjük. Tehát alapvetően két féle érzelem létezik. Az érzelmeket már le is egyszerűsítettük.
Minimum kettő egység már rendszer, ha legalább az egyik hat a másikra. (Direkt nem a kölcsönhatás fogalmát használtam, mert nem szeretnék most az egyensúly fogalmával foglalkozni.) Ha egy rendszert elemi részeire bontunk, a már bonthatatlan részek nem rendelkezhetnek attribútumokkal, hisz akkor attribútumaira bonthatnánk őket. Ebből következik, hogy ezekre az elemekre nem vonatkozhatnak kérdések, hisz milyen tulajdonságukra kérdezhetnénk? Ezzel leszűkítettük a kérdések körét a rendszerben lévő elemek kapcsolataira. Egy kapcsolatra vonatkozóan csak megszámlálható kérdést tudunk feltenni. A kapcsolat létezik, vagy nem. Ne hagyjuk magunkat átverni azzal, hogy időben is le akarjuk írni a kapcsolatok alakulását! Az idő is egy attribútum, vagyis egy elem. Ha elvonatkoztatunk emberi gondolkodásunktól,- attól, hogy tapasztalataink csapdájába estünk azzal, hogy mindig valami kapaszkodót keresünk a már ismert, vagy kitalált koordinátáinkban,- kijelenthetjük, hogy a dolgok nem bonyolultak, csak a rendszer teszi őket bonyolulttá. Ha megfelelő agykapacitással rendelkeznénk ahhoz, hogy elemeire bontva tekintsünk mindent, két állapottal le tudnánk írni: van, nincs. Ebből a két állapotból már ki is vonhatjuk a nemet, hisz a nem lévő egyeddel nem foglalkozunk. Valaminek a hiánya csak létezésének lehetőségével teremtődik. Maradt az igen. Bonyolult ez? Ha a rendszerek kialakulásának vezérlőelvét tekintjük, igen, hisz bonyolult az, amit nem látunk át.
Az előző okoskodásnak jelenlegi rendszerünkben nem lehet létjogosultsága, hisz végtelen elemzőképességet, kapacitást feltételez a leegyszerűsítés, és ezzel mi nem rendelkezünk. Nagyobb hiba, hogy pusztán egy átcsoportosítást végeztem, azaz az egyenleg egyik oldalán megszűntetve a bonyolultságot, áthelyeztem azt a másik oldalra.
Nézzünk inkább valami gyakorlati témát, és hagyjuk az elvonatkoztatást.
