Tiszta lap
Azt mondják, a gyerekek alapvetően jónak születnek. De mi is alapvetően a jóság, és mi a gonoszság, vagy mi a rosszaság. (Igen, ez egy ilyen "szerelmi háromszög", hisz mindkettőnek a jó az ellentéte.)
Ember centrikus világnézetünkben ezeket a minősítéseket az emberi kapcsolatok, illetve a társadalom elvárásai alapján hoztuk létre. (A legfőbb jóról az emberek nagytöbbsége nem gondolkodik, még annak is örülhetünk, ha túlfejlett egójukkal nem csupán a kizárólag számukra jó és rossz dolgokat különíti el.)
Tehát kijelenthetjük, hogy jó, ami az adott társadalomnak jó, és jellemzően a társadalom tagjainak is az. (Ne áltassuk magunkat a környezetvédelemmel, és hasonló, az emberiségen túlmutató jótéteményeken. Azok sem mutatnak túl valójában, csak a visszahatás közvetettebb. Ráadásul a társadalmi elvárások itt is érvényesülnek.)
Mi a rossz? A rossz, a jóság egyszerűsített ellentéte. A jócselekedettel ellentétes irányú tetteket rossz tetteknek nevezzük.
Mi a gonoszság? A tudatos rossz.
Szabályaink a jó (helyes) és a rossz (helytelen) viselkedés elkülönítésével (és „kommunikációjával”) a megfelelő irányba próbálja terelni cselekedeteinket. (Itt lényeges a szabály, akár írott, akár íratlan! Nem törvényekről, és nem is csupán jogszabályokról beszélek!)
Kijelenthetjük, hogy a természettől fogva létező helyes viselkedésformák nem szabályozandók, hisz maguktól,- zsigerből,- működnek. Tehát a szükséges szabályok az alaptermészettel ellentétes viselkedésformákra vonatkoznak, különben fölöslegesek lennének. (Kivéve a „Kisherceg”-ben a király, aki megparancsolja a Kishercegnek, hogy tüsszentsen, amikor az amúgy is ellenállhatatlan késztetést érez arra.)
Ennek alapján leszögezhetjük a következőket:
A gyerek addig, míg nem rendelkezik megfelelő tudatossággal, nem lehet gonosz, csupán rossz.
Nem feltételezhetjük, hogy az újszülöttek lehetnek jók is amikor az alapszabályokat nem ismerik és azok még nem befolyásolják őket, hisz az előző pontban leszögeztük, hogy a zsigeri jót nem kell szabályozni, tehát az alapvetően és általánosan zsigerből helyes viselkedésformákra nincsenek szabályok. A gyerek hajlamai,- mivel kezdetben tisztán természetesek,- csak semlegesek, vagy rosszak lehetnek.
Ezekből következően azokban a kategóriákban, melyekben alapvetően rá akarjuk embertársainkat nevelni egy természetellenes, de társadalmilag helyes viselkedésmódra, a veleszületett tulajdonságaink alapvetően a rosszra predesztinálnak. Tehát a csecsemő alapvetően rossz, de nem gonosz.
A gyerek kísérletezve tanul, akár egy kiskutya. A kutya, ha nem megy le az úttestre, vagy visszajön ha hívjuk, jó. Az elején lelép, de ha kellő számú dicséretet kap amikor nem teszi, illetve hagyjuk hibázni, és mindig rászólunk, ha helytelenül cselekszik, jóvá válik. A gyerek kitépi a légy szárnyát, nem köszön a szomszéd néninek, játszik, amikor le kellene feküdnie, zajong, amikor csöndben kéne maradni, és így tovább. De rábírjuk a helyes viselkedésre, és egyre könnyebb lesz vele,- de akár neki is,- az együttélés.
Természetesen nem tagadhatom, hogy egyre nőhet a jóságra való hajlam az emberiség fejlődésével, hisz ,- a kutyás hasonlatra visszatérve,- a kutyák közül is azokat tartottuk meg, akik kedvesebbek az emberrel, vagy könnyebben fegyelmezhetőek, így már genetikailag biztosított, hogy mentesül egy-két kezelhetetlen rossz hajlamtól.
Ha az emberi elvárásokon kívül tekintjük a gyereket, tiszta lappal indul, de hajlamokkal. A hajlam nem állapot, hanem állapotváltozási potenciál, vagyis a változáshoz kötődik. (Kijelentésünk ellenben egy állapotra vonatkozik.)
